Két álomfogó mandala is készült ne is olyan mostanság. Jó ideje készen vannak. szépen csendben ültek a szekrényemben és várták hogy az új tulajdonosokhoz kerüljenek. 

A pirosas narancs anyukámé lett, a kékes zöldes Timi barátnőmé. 
 

Gyerekként majdnem minden évben kimentünk és nagyokat sétáltunk akkor még a fák hűvös árnyékában. Aztán beköltöztették a Várba, a betonra... Nem szerettem már annyira, pedig már akkor is mindig beszereztem valami különlegeset, egyedit. 

Idén valamiért nagyon szerettem volna elmenni. Nem a Jubileumi 30. évforduló miatt. Féltem hogy fogják a gyerekeim tolerálni anya fura programját, de szerencsém volt. Mindent élvezettel néztek, próbáltak mi. Nem hiszem hogy csak a játék téma kötötte le őket, amiket ki is próbáltunk. Élvezettel nézték és hallgatták velünk együtt mit mond a hölgy a szövőszék mellől, megnézték milyen puha sálakat szőtt. Nem is beszélve a z összes többi mesterségről, a kovácsolásról, a csipkeverő nénikről, a fa faragókról. 
Nekem a kedvencem az volt ahol a hölgy a fonalakat gombolyította, ha nem szédültem volna el még mindig ott állnék. 

10-11 éve jutottam el utoljára a Mesterségek Ünnepére, teljesen más volt mindent így látni mint gyerekként. Nem tudom hogy az eltelt 10 év vagy az hogy magam is foglalkozom hasonló mesterséggel, de csodálattal néztem a kitartásukat, a kreativitásukat, és ha még meg is mutatták mi hogy készül akkor ámulattal álltunk mindannyian körülöttük. 

És íme a szerzemény (csak mert az mindig jár): gyapjú fonal, 6 ágú körmöcske, fa tű, és fakavics. 
Hogy miből mi lesz? A fonallal ismerkedem. Talán szerzek orsót és megpróbálok fonni. Egyenlőre ismerkedem vele. Körmöcskével sapik megkötőjét tudom elkészíteni. Fa tű - az csak olyan amit nem lehet otthagyni... Fakavicsot pedig szeretném nyakláncnak megcsinálni és ez legalább nem lesz nehéz mint a rendes kavics. 

Tudom bevásároltam egyesek szerint, pedig mennyi mindenre fájt volna még a fogam. 


Azt hiszem jövőre is elmegyünk.